Herend és a magyar tenger szíve

Herend és a magyar tenger szíve

Balatonfüred város önkormányzata minden évben levelet küld azoknak a hölgyeknek, akik betöltötték a 18. életévüket, hogy vegyenek részt az Anna-bálon. Ők, és a bálra érkező valamennyi hölgy egy sorszámozott, egyedi kézi munkával készült Herendi porcelánszívet kap ajándékba, melyet a bálon a nyakukba kötve viselhetnek.

Az ifjú szépségek közül a számozott szívek alapján választja ki a zsűri azt a 15 hölgyet, akikből a közönség szavazata eldönti, ki legyen a Bál Szépe és kik legyenek az udvarhölgyei. Mindhárman különböző díszítésű Herendi vázákat kapnak ajándékba, a bálkirálynő pedig egy éven keresztül a város arcaként képviselheti Balatonfüredet rangos hazai és nemzetközi eseményeken.

-          A Herendi Porcelánmanufaktúra fontosnak tartja a tradíciót és az innovációt is. A tradícióinkat a díszserlegek, az innovációt pedig minden évben a hölgyek nyakába kerülő szívek jelentik. A Herendi szívek idén is a Balatonhoz kapcsolódnak, 2016-ban a kagyló belsejét mintázó díszítés szerepel rajtuk – mondta Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója.

A porcelánszívek különlegessége, hogy bármelyik báli ruha ékei lehetnek, hiszen nemesen elegáns vonalaikkal a klasszikus és a modern estélyik mellett is remekül mutatnak.

Ahogy minden más Herendi porcelán, így az Anna-bálra készülő szívek is az időtlen szépséget hirdetik, miközben örök és utánozhatatlan értékként lesznek emléktárgyai a bálon megforduló hölgyeknek.