Július 27-én rendezik meg Balatonfüreden a 199. Anna-bált, az eseményre már kaphatók a jegyek. A patinás estet az Anna Fesztivál kíséri. Lesz operaest, szívhalászat, prímás gála és ebben az évben is megrendezik a Szerenádok éjszakáját, a füredi 18 éves lányok részére adott hangulatos, vonószenekaros éjjeli koncert.
Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményén, a 199. Anna-bálon mintegy hatszáz bálozó vehet részt. A jövőre bicentenáriumát ünneplő Anna-bál és a hozzá kapcsolódó Anna Fesztivál ezúttal a húszas-harmincas évekbe, a swingek világába kalauzolja el a vendégeket.
Az eseményt július 27-én, szombaton az Anna Grand Hotel díszes termeiben, hangulatos udvarában rendezik meg. A bál előtt a Vaszary-villa kertjében gyülekeznek a vendégek és innen indul majd a zenés menet, itt akasztják a hölgyek nyakába a sorszámozott herendi porcelán szíveket. A báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül majd a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.
A hagyományos palotást az Operaház balettművészei táncolják, a Mendelssohn Kamarazenekar pedig kisebb koncertet ad, ezúttal csatlakozik hozzájuk Kozma Orsi és Zséda. A bálra ezúttal is meghívást kap minden 18 éves balatonfüredi lány, valamint a város kulturális partnertelepüléseiről egy-egy pár.
Július 22-28. között zajlanak az Anna Fesztivál eseményei. A Gyógy téren felállított nagyszínpadon az Állami Operaház operaesteket tart, világhírű darabokból csendülnek majd fel részletek. Különleges hangulatot ígér a Szerenádok éjszakája, a füredi 18 éves lányok részére adott vonószenekaros éjjeli koncert. A közkedvelt Szívhalászat ezúttal sem marad el, és a Hagyományok Házával közösen megtartja a város a prímások gáláját is.
A 199. Anna-bálra a hagyományos, a vacsorát is tartalmazó báli belépők 130 ezer forintba kerülnek, a Gyógy téri pavilonban pedig 100 ezer forintért lehet helyet foglalni. A belépők az előjegyzések miatt csak korlátozott számban állnak rendelkezésre és kizárólag itt a bál honlapján igényelhetők.