A Pesti Hírlap 1903. július 26-diki számában Gróf Vay Sándor írt az Anna-bálok csodájáról. Veres Szilárda hőstettéről ő is megemlékezik, sőt egy Jókai idézettel gyarapítja. Ennél azonban többet is tartogathat számunkra az írás.
Néhány érdekesség:
Gróf Vay Sándor igazából Vay Sarolta grófnő volt. A Sándor nevet azonban nem csak azért használta, hogy újságokban publikálhasson. Férfiként élt, úgy is öltözködött. Barátnői voltak, majd kétszer megházasodott. Egy nő szerelméért párbajozott is. Női mivoltára akkor derült fény, amikor őrizetbe vette a rendőrség egy csalás ügyében.
Bajza Lenke
Bajza József költő gyönyörű leánya. Okos volt, jól írt és jól házasodott. Első férje Heckenast Gusztáv könyvkiadó volt, a második Beniczky Ferenc Pest vármegye főispánja. Sokat utazott, tengeri fürdőkbe járt pihenni. Sok-sok népszerű regénye jelent meg, amelyekben idillektől sem mentesen rajzolta meg a főurak világát. Később a Nővilág című lap munkatársa lett. A divat, a bulvár, a „történelem híres nőalakjai” témái tartoztak hozzá.
Pesti Hírlap, 1903. július 26.
Valóságos dythirambokat (szélsőségesen vidám és keserű versforma) olvashatunk a régi jó hölgyfutárban a balatonfüredi Anna-bálokról. Már napokkal előbb csengett-bongott a sok cifra négyes a Horváth-ház előtt, amely ma az elegáns Stefánia-szállónak vedlett át.
De megvan még a kőpad, amelyről akkor hat vármegye bálra érkezett fiatalsága gusztálta, kritizálta a fürdőző lányokat Itt táncolt az ötvenes években Bajza Lenke, aki oly remekül járta a csárdást, hogy egyszer, csak ennek a láthatása végett jött négy fiatal angol főúr a savanyú víz híves kútfejéhez. – A kis alkotmány idején – 1860–61 – gyöngyös pártákban, csipke köténnyel táncoltak a lányok, az ifjak pedig hosszú szárú kordovány csizmákban, irtózatos nagy tarajú sarkantyúkkal. De nemcsak a külsőségekben hazafiaskodhatott akkor az ifjúság, valóban szívvel-lélekkel rajongott nemzeti voltáért.
Egy ilyen füredi Anna-bálon történt például, hogy egy ulánus tiszt, gróf Logotetti táncra kérte föl egyik Nógrád megyei előkelő nemes, parádi Veres Pál leányát. A lelkes honleány azonban így válaszolt: „Osztrák tiszttel nem táncolok s keringőt sem”. De olyan ovációt sem látott Füred, aminőt ez a rózsás arcú, bájos lányka kapott, akinek Jókai másnap a sétatéren kezet csókolva, így szólt: A magyar irodalom nevében köszönetét mondok a magyar leánynak hazafiságáért.
Tempora mutantur et nos mutamur in illis . . . Sok mindenek megváltoztak anno hazafiság a nemzetiségnek óta. Nem módi már talán igaz magyarnak se lenni, csak a magamfajta ócska krónikás mélázgat el még búsan: hej Rákóczi, Bercsényi – a nagyságos fejedelem esztendejében.